Szavalóverseny

2017. január 25-én a Homoki Általános Iskolában szavalóversenyen vett részt 7 fő alsó tagozatos tanuló. Az iskola Igazgató asszonya elmondta, hogy 1992-óta rendezik meg minden évben a Magyar Kultúra Napja jegyében a szavalóversenyt. Három kisdiák népdalok furulyázásával tette hangulatossá a megnyitót. Kiderült, hogy közel 100 diák jelentkezett 1-8. osztályig a versenyre. Négy korcsoportban zajlottak versmondások. Először a kötelező verseket szavalták el a diákok. 1-2. évfolyamon Weöres Sándor: Futózápor, míg 3-4. évfolyamon Arany a János: Családikör 1-2. versszakának elmondása volt a kötelező vers. Nagyon érdekes volt pl. az 1-2. évfolyamos korcsoportban, hogy a kötelező verset 24 féleképpen adták elő a kis szavalók. Iskolánk versenyzői szépen teljesítették feladatukat. A következő eredmények születtek:

1-2. évfolyamos korcsoportban:  Beke Lilla 2.b  I. helyezett lett (felkészítő: Pintérné Szaszkó Gabriella )

Lillát az a megtiszteltetés érte, hogy a szabadon választott versét az összevont ünnepélyes eredményhirdetésen újra elszavalhatta. 

 

Részt vett:

Pozderka Gergely 1.b

Nagy Sára 1.b

Wenner-Várkonyi Réka 2.b

3-4. évfolyam:

Részt vett :

Benke Lili 3.b

Fóth Gabriella 3.c

Varga Márk 4.c

 

 

 

kreta belepes

 

kreta ugyintezes

 

Házirend kép 1

 

hatartalanul logo

széchenyi2020

 

 

 

"Adó 1%"

Kunszentmárton Diáksport Egyesület
adószám: 19219615-1-16
számlaszám: 11745042-20001326

Kunszentmárton Városi Általános Iskola Diákönkormányzata
adószám: 19223144-1-16
számlaszám: 69800016-15104430

Tehetséggondozás Alapítvány
adószám: 19220347-1-16
számlaszám: 11745042-20001515

 

Free Joomla templates by L.THEME