Tehetségsegítés a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában

Tehetségsegítés a Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti  Iskolában 

 

A Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola  2013 óta akkreditált tehetségpont,

majd  2016-ban elnyerte az akkreditált kiváló tehetségpont címet. Ehhez számos követelménynek kell

megfelelni, elsősorban azonban tanulóink tudásának, munkájának, a tanáraink sikeres felkészítő

tevékenységének köszönhető kiemelkedő – helyi, megyei, területi, országos, sőt nemzetközi-

versenyeredmények járultak a cím eléréséhez. 

 

A 2016-17-es tanévtől kezdve iskolánk nem csak a versenyeztetéssel kívánja fejleszteni a tehetséges

tanulókat. Tantestületünk kialakított egy tehetséggondozó munkaközösséget, létrehozott egy

tehetségdiagnosztikai rendszert, majd egy szakemberek által összeállított tehetségszűrő szempontsor

segítségével mérte a 2. és 5. évfolyam összes tanulóját. Erre a mérésre a továbbiakban minden évben

sor kerül 1. és 4. évfolyamokon. Nagyon fontos tudni, hogy a tehetség fogalma nem szűkíthető le a

kiemelkedő tanulmányi eredményre, hiszen nagyon sok tehetség bizonyos részterületeken tud

kiemelkedőt produkálni. Ezért is volt nagyon fontos a tehetségdiagnosztikai rendszer kidolgozása és

bevezetése, hogy észrevegyük a lappangó tehetségígéreteket is, hisz sokszor ezek a gyermekek

maguk sincsenek ezzel tisztában, sőt sok közöttük kettős különlegességű tanuló. Ők esetleg küzdenek

valamilyen tanulási nehézséggel, ugyanakkor bizonyos kompetenciákban viszont kiemelkedőt tudnak

alkotni. 

 

A mérés eredményeként 48 alsós és 54 felsős tanuló mutatkozott -egy vagy több tehetségterületen-

tehetségígéretnek. Számukra a 2017-18-as tanévben komplex tehetségfejlesztő műhelyeket

szerveztünk, lefedve az összes tehetségterületet, több esetben komplex fejlesztő tevékenységet

kínálva. Célunk a tehetségígéretek kibontakoztatása, esély nyújtása arra, hogy idővel valódi

tehetségekké válhassanak tanulóink. Csak néhány a komplex műhelyek közül: Okos(k)odó,  Teaház,

Angolszász országok angolul, Rejtélyek, rejtvények, stratégia, Színház az egész világ!, Suliakadémia,

Blog-és honlapkészítés, Robotika, A történelem építész szemmel, Képregény-tervezés, Németország

nagyító alatt.

  

A fejlesztés sikerességét 2 évente hatásvizsgálatokkal kívánjuk alátámasztani, melyre elsőként a

2018-19-es tanévben kerülhet sor.

 

 

                                                                         Kovácsné Kukovecz Anita 

                                                           a tehetséggondozó munkaközösség vezetője

 

 

 

21732955 1711078278984768 523612893 n 21732972 1711078282318101 1511695801 n

21729438 1711078288984767 1202404750 n 21763612 1711078275651435 1133533408 n

                                                21729512 1711078285651434 466772684 n

kreta belepes

 

kreta ugyintezes

 

Házirend kép 1

 

hatartalanul logo

széchenyi2020

 

 

 

"Adó 1%"

Kunszentmárton Diáksport Egyesület
adószám: 19219615-1-16
számlaszám: 11745042-20001326

Kunszentmárton Városi Általános Iskola Diákönkormányzata
adószám: 19223144-1-16
számlaszám: 69800016-15104430

Tehetséggondozás Alapítvány
adószám: 19220347-1-16
számlaszám: 11745042-20001515

 

Free Joomla templates by L.THEME